Egy 15 éves lány naplója

Meg szeretném mutatni, hogy hogyan gondolkodik egy 15 éves lány.

Az első pasim

Sziasztok!

A tegnapi napon történt valami, ami örökre megváltoztatja az életemet. lett egy pasim!!! Már írtam róla korábban, az ő neve Bali. De most leírom ide az egész sztorinkat.

Balival évfolyamtársak voltunk, de most ballagtunk el. Úgy kezdődött a barátságunk, hogy a barátnőjét ugyan úgy hívják mint engem, akit megcsalt és úgy menőzött, hogy elterjesztette, hogy megcsalta. Ebből a suliban voltak félreértések és így is lettünk jóban. Én tudom, hogy tud ő normális lenni és szerintem olyan oldalát ismertem meg, amit senki más nem ismer. Nekem elmondta a titkát, hogy kivel csalta meg a barátnőjét. Azt mondta, hogy a Mirával. Egy hónapon keresztül arról szólt a beszélgetsésünk, hogy melyik nap mijét fogta meg és, hogy merre jártak. Én nem akartam elhinni, hogy pont a Mirával csalta meg, ezért megkérdeztem a Mirát, aki elmondta, hogy nem igaz. Amikor már tudtam az igazat, de ő nem tudott róla magától is elmondta az igazat. Ennek örülök is, de amikor a haverjai előtt vagyunk, akkor teljesen másként viselkedik velem. A hátuk mögött nekem azt szokta mondani, hogy ő nem tartja őket a barátjának, csak "barátai" őt. Egyik nap a haverjai előtt úgy akart menőzni, hogy elkezdett engem hangosan és nyilvánosan kérdezgetni, hogy járunk-e? Mellesleg ott volt az ex barátnője is, akivel mellesleg jóban vagyok. A Betty. Ezért az egészért még aznap bocsánatot kért, én meg megbocsájtottam. Nem tudom van-e összefüggés, de még ezen a napon szakított vele az a barátnője akit úgy hívnak mint engem. Lehet, hogy azért is bocsájtottam meg könnyen, mert megsajnáltam. Néhany nappal később azt mondta nekem, hogy szerelmes lett a Mirába, de most komolyan. Én még segiteni is akartam összehozni őket, de a Mira tudta, hogy mit hazudott róla, ezért se írt vissza neki a végire. És most, hogy az a lány nem ír neki vissza, azt mondta belém szeretett, azért mert mindig ott voltam neki, és segítettem neki. Nem tudtam elhiggyem-e neki, hogy most ekőször tényleg szerelmes. Bár arra nem találok magyarázatott, hogy amikor még az előző lányba volt szerelmes akkor miért járt át hozzánk nap mint nap, és miért hazudta azt otthon, hogy a "haverjaival" bandázik. Bár lehet, hogy kinevetnék, ha elmondaná otthon, hogy igazábol hozzánk jön és azért, hogy kidobózzon velem és a hugaimmal. Amikor elmondta nekem, hogy ő most tényleg szerelmes belém, akkor majdnem elsírta magát, amiért nem akartam hinni neki. Végül azt mondtam, hogy megpróbálhatjuk együtt. Ha bármi olyat tesz, ami nekem nem tetszik, vagy ha csak úgy látom, hogy kamu az egész akkor azonnal szakítok vele.

Azért jó, hogy most lett valakim, mert a jövőben már el fogom tudni mondani, hogy nekem már volt valakim.

Sziasztok!

Öt éve összetört bennem valami, ami nem javítható

Sziasztok!

Azzal kezdeném, hogy most először jártam Horvátországban. A mamámmal és a fiával mentem én és a húgom. Azt tudni kell, hogy a mamám az olyan, hogy azt hiszi ő mindent meg tud csinálni és elvárja, hogy ezt elismerjük. Ez mellett ha ő valamiről megállípítja, hogy az, hogy volt, akkor már lehetetlen vele megértetni az ellenkezőjét, mert mindig neki van igaza. A fia az mégrosszabb. Istennek hiszi magát, mert úgy tartja, hogy ő mindent tud és még a mama is tolja alá, hogy ő mekkora egy zseni. Lehet, hogy még élvezni is tudtam volna a nyaralást, ha nem pont velük kell menjek. Pl. az egyik délelöttöm arról szólt, hogy nem engedtek bemenni a szobába, mert akkor azt mondanák, hogy minek utaztam ennyit azért, hogy egy szobába üljek és, hogy emmiatt mekkora hülye vagyok. De ha kint ülök, akkor meg elkezdenek faggatni az iskolában tanultakról, és ha nem tudok valamit akkor megkapom, hogy mekkora egy hülye vagyok és, hogy miért engedtek át egyeltalán? De nem akartam engedni, hogy ez elronytsa a kedvem. Inkább nem is figyeltem oda mit dumálnak, csak néztem a kilátást:

Minden nap lementünk a partra is, ami szintén jó volt, bár én öröm helyett az utolsó napokban végig csak sírni tudtam volna. Sajnos hagytam, hogy elroncsák a kedvem. És ha a kedvem egyszer összeomlik, azt nehéz felépítenem. Érdekes, hogy ezelőtt mindig arra vágytam, hogy eljussak a tengerpartra de most, hogy ott voltam nem tudtam neki örülni. Lehet, hogy kivülről éppnek tűnök, de belülről egy roncs  vagyok. Olyan mintha belülről szilánkokra lennék törve. Nem tudok örülni a jónak. Tudom, hogy örülni kéne és élvezni, de nem megy. Amikor mosolygok az azért van, hogy másoknak ez ne szúrjon szemet. De minden örömöm egy színjáték. Nem is emlékszem arra, hogy mikor örültem bárminek is utoljára teljes szívemből. Csak ezt nem tudom megfejteni, hogy mi okozta ezt ami bennem van. Esküszöm, hogy az utobbi öt évben nem volt egy perc sem, amikor azért mosolyogtam, mert boldog vagyok. Színjáték az életem. Ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy mi a jó az életemben? Akkor nem jut eszembe semmi. Miért érdemes éljek? Az a legszomorúbb, hogy erre csak azt tudom mondani, hogy bízom abban, hogy egyszer még annyi jót kapok, mint amennyi rosszat most.

Sziasztok!

Szellemek a házban?!!!

A mai napon összepakoltam a bőröndbe, mert holnap már megyünk le a mamához. Onnan pedig hétfő hajnalban indulunk Horvátországba.

Miközben pakoltam megmernék esküdni, hogy az ablakban tükröződve láttam elsétálni egy fekete gatyás nőt az ajtóm előtt. Pedig a családban senkin sem volt fekete gatya, és senki más nem látta, hogy ott elment volna valaki. Kicsit később a konyhában leesett a furulya az asztalról, amit amikor éppen emeltem fel a lelógó hajamon keresztül láttam egy hosszú hajú kislányt.

Anyának elmeséltem és ő azt mondta lehetséges, hogy van bennem látó képesség mert ő is és apa is látott ezek előtt érdekes dolgokat.

Örökre szóló hiba, amit látsz és emlékeztet

 

Sziasztok!

Az asztalomra rávéstem még június 2.-án valamit, amit mostanra nagyon megbántam. Egy A betűt és egy D betűt szívecskében kérdőjelekkel, mert akkor még nem mondtam el neki, hogy tetszik és nem tudtam hogyan. Mostanra viszont tudja, engem megbántott, vége az évnek és el akarom felejteni. De valahányszor leülök az asztalhoz eszembe jut arról a firkárol. De lesatírozni sem akarom újabb vésésekkel, mert félek, hogy akkor még feltünőbb lesz és akkor arról a jelentéktelen firkárol fog mindig eszembe jutni, ami még rosszabb. Még emlékszem, hogy mit gondoltam amikor oda firkáltam. Azt, hogy amikor együtt leszünk azt majd vidáman olvassuk vissza, hogy akkor még kérdés volt az egész.

Sziasztok!

Új főszereplő az életemben

Sziasztok!

Elhatároztam, hogy el fogom felejteni a régi osztályom. Minden egyes személyt, beleértve az Atillát is. Nem fogom azon törni magam, hogy mi lett volna ha... Mert én mindent megtettem amit csak lehetett. Ha lesz osztálytalálkozó arra azért elmegyek, de amúgy meg semmit sem akarok tudni senkiről. Tudom, hogy a felejtés nehéz. Főleg azt a személyt nehéz elfelejteni akivel volt egy közös sztorid. Az én életemnek a főszála eddig az Atilla volt, de muszáj lesz leváltanom. Hogy ki lesz a következő ember aki a főszerepet kapja az életemben? Az a személy aki miatt el tudom felejteni Atillát. Ő Atilla szöges ellentéte. Már írtam róla egy blogban aminek az volt a címe, hogy Két fiú, két különböző világ. Ő Bali. Az iskolában évfolyamtársak voltunk. Ő volt az a gyerek akire a tanárok azt mondták, hogy inkább kerüljük, mert rossz hatással van ránk. Ő volt az a srác, aki minden lányt megkaphatott akit csak akart. Bettivel is együtt voltunk, akivel nem tudom, hogy barátok vagyunk-e, mert mindig rossz helyzetbe kever. Most itt van a nyár és kialakult valahogy az, hogy már harmadik napja átjár hozzánk és otthon azt hazudja, hogy a haverjához ment. Inkább játszik velem és a tesóimmal, minthogy a haverjával bandázzon. Szerintem én már úgy kiismertem, mint senki más. Szerintem még a családja sem ismeri annyira mint én. De mielőtt valaki azt hiszi, hogy beleszerettem elmondanám, hogy még csak nem is tetszik.

Sziasztok

Lezárult egy korszak

Sziasztok!

A suliban a mai napon volt a tanévzáró ünnepély.

Most hivatalosan is lezárult az életemnek egy része. Azt hittem, hogy ezen a napon szomorú leszek, de nem így van. Örülök neki, mert rájöttem, hogy ez nap nem csak valaminek a végét jelenti, hanem valaminek a ketdetét is. Egy új élet vár rám új emberekkel, amit most még el sem tudok képzelni.

Eddig azt írtam, hogy csak az Atilla miatt nem akarom itthagyni az iskolát. Eljutottam arra a pontra, hogy éppen miatta akartam a legjobban távozni. Most nyílván felmerűl bennetek a kérdés, hogy miért menekülök az elől aki tetszik? A válaszom az, hogy azért mert már elmondtam neki, hogy tetszik. Nem gondoltam volna, hogy megfogom valaha tenni, de megtettem. Életemben előszőr vallottam valakinek szerelmet. Hogy ő ezt mivel viszonyozta? Semmivel, nem mondott rá semmit. És két nappal rá amikor én kértem meg, hogy mondjon valamit, annyit mondott, hogy hízelgő. Azóta eltelt egy hét, és még mindig nem mondott semmit. Az az igazság, hogy mérges vagyok rá. Eddig azzal próbáltam védeni, hogy azt mondtam magamban biztosan most előszőr vallottak neki szerelmet és megijedt. De rájöttem, hogy magamra is gondolnom kell, és én úgy gondolom, hogy ez fáj nekem. Most előszőr sikerült valakinek megbántania. Úgy tünik csak az tudja az embert megbántani, akit szeret. Valójában annak örülnék a legjobban ha lépne valamit. Ha megtenné, képes lennék mindent elfelejteni, és csak örülni, de bennem van az az érzés is, hogy ez sose következne be.

Elballagtam!!!

Sziasztok!

Most itt ülök a gép előtt kisírt szemekkel elhatározva, hogy most mindent leírok ami bennem van. Tudom hogyha elkezdem ezt leírni, nem fogom tudni megállni, hogy elsírjam magam, de én akkor is leírom.

Hogy mi történt ami ennyire felzaklatott? Elballagtam...

Most ahogy a ballagás szót leírtam, bekönnyeztem. Tudom, hogy két hete még vártam a ballagást, de azóta túl sok minden történt ahhoz, hogy ne akarjak elballagni. Volt egy három hapos kirándulás, volt egy hat órás bankett, és még sok is apróság, ami összekovácsolt minket. Most, hogy eljött a ballagás és kiejtették azt a szót, hogy búcsú... Én azóta nem bírok a könnyeimmel. A ballagásról tudom, hogy mindig eszembe fog jutni az amikor, elmondtam az Atillának, hogy nem vicceltem amikor azt mondtam neki, hogy ő az aki tetszik, hogy az Álmos szorosan magához ölelt és azt mondta ne sírjak, ahogy az osztályfőnökom megkapta az ajándékát, és előszőr láttam sírni és, sorra megöleltem mindenkit. Ezek, és még egy csomó apró esemény, ami nekem sokat jelent, itt cikázik a fejemben.

Most ahogy ezeket leírtam, úgy érzem mintha már nem cipelnék olyan nehéz terhet. Mintha megszabadultam volna egy kis sújtól, ami a lelkemet nyomta. De továbbra se merem elővenni azokat a tárgyakat, amiket mostanában kaptam emlékbe, mert attól tartok, hogy nem bírnám ki sírás nélkül. Mindenkivel volt egy kis közös sztorim, és nem akarom, hogy itt legyen a végük. Én nagyon sokáig nem szerettem annyira az osztályt, de amikor megszerettem őket, akkor kellet tőlük búcsút mondjak. Róluk szólt az életem, ha jó volt, ha rossz volt. Ugyan többnyire rossz, de attól még nehéz őket elenegednem. Két hete még úgy gondoltam, hogy elballaghatnék már, mert nem bírom tovább az osztályban... Mostanra viszont inkáb maradnék.

Lehet, hogy azok alapján amit most ide leírtam gyengének tűnök. Ha ezt két hete olvastam volna valahol, akkor tutira azt mondtam volna, hogy nem, én nem fogok sírni! De rájöttem, hogy a sírás nem gyengeség és ha sírni kell, akkor minden képpen fogsz. Ha nem akkor, amikor érint a dolog, akkor pedig máskor bepótolod.

Két fiú, két különböző világ

Sziasztok!

Rég nem írtam a blogomba. Igazából azért, mert azt amit leírok, már valósnak veszem. Éd amit eddig nem akartam elfogadni, azt nem írta le. De rájöttem, ha  nem írom le akkor nem látom olyan tisztán az életet, mint azelőtt. Ezért írok most... Hogy újra képes legyek tisztán látni.

Nagyon sok minden történt az utolsó bejegyzésem óta. Kezdem ott, hogy elég nyomasztó helyzetbe keveredtem. Anyukámnak van egy korabeli barátnője, akinek a lánya szintén a nyolcadik évfolyamra jár. Ő a Betty. Bettyvel, amikor még jóban voltam, volt neki egy pasija, Bali. Azóta mi összevsztünk és a Balival szakítottak. A Bali mostanában sokat lóg az osztályommal, mert utálja a saját osztálytársait. Egyik nap rám írt, és elmondta a legnagyobb titkát. Hogy ő jár az egyik osztálytársammal, Mirával. Azt mondta, hogy ezt csak nekem mondta el. Az a baj ezzel, hogy még a Mira se tudja, hogy tudom. Bali lelkemre kötötte ugyan, hogy ne mondjam el senkinek, de én nem bírtam ki, és elmondtam az Atinak aki megigérte, hogy nem adja tovább. Én is elmondtam Balinak a legnagyobb titkomat, azt hogy nekem tetszik az Ati. Ezt tényleg csak ő tudja, és nagyon remélem, hogy nem fogja elmondani senkinek. Az az érdekes ebben az egészben, hogy a Bali többet beszélget velem, mint a barátnőivel. Igen barátnőivel, mert van neki egy másik a barátnője is akit, úgy hívnak mint engem. Ebből is voltak már kavarodások. Attól félek hogy megtetszik nekem a Bali. De győzködöm magam, hogy nem nekem való, és nekem az Ati kell. Ati és Bali két különböző világ. Bali a nőcsábász, aki mindenkit megkap, és gátlástalan. Ati pedig szerény, visszahúzódó, aki nem mer ellent mondani az anyukájának.

Most pénteken lesz az osztálykirándulás. Annak örülök belőle a legjobban, hogy odafele és visszafele is, az Atival egy kocsiban fogok ülni. Nagyon várom már.

Kimagyarázhatatlan helyzet...

Sziasztok!

Azóta nem írtam mióta elhatároztam, hogy nem leszek többé áldozat. Ezt igyekeztem is betartani.

Pénteken az iskolában 2 szerelmi drámába is belekevertek. Az egyik úgy történt, hogy van a suliban egy fiú, akinek a barátnőjét szintén úgy hívják, mint engem. Épp arról dicsekedett, hogy kivel csalta meg és így mindenkinek az jött le, hogy együtt voltunk és megcsalt. Ebből egyikünk se jött ki jól. A másik úgy történt, hogy van egy fiú az iskolában, akivel akkor se jönnék össze, ha ő lenne az utolsó ember a földön, pedig ő üldöz a szerelmével. Ami nem hiszem, hogy szerelem, mert csak annyit tud írogatni, hogy jó a seggem. (Ezt rövid ó-val és egy g-vel) Az osztályomban mindenki tudja, hogy mi a helyzet. Máté bejött az osztálytermembe, a kezembe nyomott egy papírt és elment. Persze mindenki azt hitte, hogy szerelmes levél, de nem az volt. Persze már írtam arról, hogy a húgomnak volt egy idegesítő barátnője, aki rámászott a pasijára... Még tegnap megbeszéltük Mátéval, hogy meg kéne ijeszteni, így írt egy levelet, amit nekem is oda adott, hogy megnézzem. Az osztályban seneki sem hagyott békén, hogy mutassam meg a szerelmes levelet és senki sem hitte el, hogy nem az volt. Megmutatni meg nem tudtam, mert hogy egy zsarolós levél volt. Máté nagyon rossz helyzetbe hozott. Persze az Atinak elmondtam és megmutattam, hogy mi a helyzet.

Sziasztok!

Nem leszek többé áldozat!

Sziasztok!

Tudom tegnap megesküdtem magamnak, hogy többé nem sírok, de mégis sikerült. Ma reggel, amikor anya felkeltett elmesélte, hogy tegnap mennyire összeveszett apuval. Nekem eszembe jutott az, ahogy apu meg szokott kínózni és elsírtam magam. Az iskolában bedzeg sikerült tartanom magam. Na de mostantól.... Most, hogy mindent kiadtam magamból... Most erőt veszek magamon és soha többé nem sírok. Nem fog érdekelni mit mondanak... nem fog érdekelni semmi. Bármit mondanak nekem, hogy rosszúl essen, olyan rideg leszek velük szemben, mint még sosem. Nem tudják ki vagyok... Nem tudják mire vagyok képes... Nem tudják milyen vagyok... Nem ismernek engem! Senki sem tudja ki is vagyok valójában, de mostantól tudni fogják. Megismerik azt, aki valójában vagyok, és ők lesznek a gyengék. Eddig visszafogtam magam, hogy nekik ne fájjon. Feláldoztam magam, hogy nekik jó legyen. De meguntam! Nem fogom többé az áldozat szerepét játszani! Ők lesznek az áldozatok, és én leszek a vad! Csak ez a megoldás meradt! Nem fogom hagyni, hogy úgy ballagjunk el, hogy sosem tudták, ki vagyok valójában.

Sziasztok!